Keresés eredménye
Leszokástámogatás: nagyobb körültekintésre intenek és újratervezést javasolnak a szakértők
A nyár elején megtartott US E-cigarette Summit hibrid konferencia keretein belül a dohányzási szokások alakulásával és a leszokással kapcsolatos újabb vizsgálati eredmények is bemutatásra kerültek. A frissített Cochrane elemzés mellett a PATH tanulmány is külön figyelmet érdemel, hiszen egyik meglepő eredménye éppen az lett, hogy olyan résztvevők is leszoktak a dohányzásról, akik eredetileg nem tervezték letenni a ...
Vérben keringő tumor sejtek – paradigmaváltás a rákkutatásban és az onkológiában
A daganatos betegségek még a tünetek jelentkezése előtt történő korai felismerése, a rákos sejtek viselkedésének előre jelzése, az alkalmazott kezelés hatékonyságának nyomon követése, a páciens szervezetében megbúvó, áttétképzésre hajlamos rosszindulatú sejtek jelenlétének kimutatása, a kiújulás detektálása, mind-mind régi vágya az onkológiának. Hiszen ezek az ismeretek növelhetik a betegek túlélési ...
Füstmentes jövő: a füstmentes dohánytechnológiák aeroszol-összetétel vizsgálatának lehetőségei és kihívásai
Minden egyes füstmentes technológia esetében szükség van a káros és potenciálisan káros hatások felmérésére. Különösen igaz ez akkor, ha egy fejlesztéstől relatív ártalomcsökkentést várunk. Az Open Science tudományos nyílt platformon ezúttal három kiemelkedő tudós értékelte a füstmentes dohánytechnológiák kapcsán az aeroszol vizsgálatok lehetőségeit és korlátait....
Új lehetőségek a horizonton a daganatos betegek ellátása során: folyadékbiopsziás vizsgálatok
Az elmúlt évtizedben a folyadékbiopsziás vizsgálatok terén tapasztalható fejlődésnek köszönhetően az onkológia mostanra a precíziós orvoslás átalakulását tapasztalja. A folyadékbiopsziás tesztek közül elsőként a CellSearch CTC kapott FDA-engedélyt 2013-ban, amely a vérben keringő tumorsejtek (CTC) kimutatására összpontosított (1). 2016-ban az FDA jóváhagyta az első keringő tumor-DNS (ctDNS) kimutatását ...
Fedratinib EU törzskönyv 2021
Az Európai Bizottság törzskönyvezte a Bristol Myers Squibb fedratinib hatóanyag tartalmú készítményét olyan felnőtt betegek kezelésére, akiknél újonnan diagnosztizálták a mielofibrózist vagy már korábban részesültek terápiás kezelésben....
A mielofibrózis tüneteinek kezelésével jelentős változás érhető el a betegek életminőségében
Egy ritka hematológiai betegség, a mielofibrózis kórképéről és terápiás lehetőségeiről szervezett sajtótájékoztatót a Bristol Myers Squibb biotechnológiai gyógyszercég június elsején Prof. Dr. Borbényi Zita és Dr. Bátai Árpád közreműködésével....
Nevezetességek és tudnivalók St. Gallen városáról
A kelet-svájci metropolisz a Bodeni-tó és Appenzellerland között egy bájos, forgalomtól mentes egyetemi város. A színesre festett oriel ablakok bevett városi jellemzők St. Gallen-ben. Fontos tudnunk, hogy az apátsági körzet, a katedrális és az apátsági könyvtár az UNESCO világörökség részét képezik....
A tudományos és orvosi közösség szerepe a dohányzás visszaszorítását célzó stratégiák alakításában
Lehet-e aktív szerepe a tudományos és orvosi közösségnek a dohányzás visszaszorítását célzó stratégiák kialakításában?- tette fel a kérdést Prof. David Khayat onkológus professzor, a francia Nemzeti Rákintézet korábbi vezetője, az ASCO (Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság) korábbi elnökségi tagja. Álláspontja szerint a kérdést fel sem kellene tenni, hiszen az orvosi közösség az, amely a betegek gondját ...
Az Oncaspar teljes támogatással - fekvőbeteg egyedi méltányosság keretében - elérhető a 18. évet be nem töltött gyerekek részére
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2020. december 1-től teljes támogatással – fekvőbeteg egyedi méltányosság keretében – elérhető az ONCASPAR® 750 E/ml por oldatos injekcióhoz/infúzióhoz készítmény, 1x5 ml 3750 E pegaszpargázt tartalmazó injekciós üvegben, a 18. évet be nem töltött gyerekek részére az alkalmazási előirat szerinti indikációban....
Közös érdekünk: a füstmentes jövő
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentései szerint ma több mint egymilliárd ember dohányzik a világon – és ez a szám a népességnövekedési előrejelzéseket figyelembe véve 2025-ben is hasonlóan alakul majd.
...
A daganatos betegségek progressziója növeli a COVID-19 halálozásának kockázatát
Az Amerikai Onkológus Társaság 2020. évi, virtuálisan megtartott kongresszusán bemutatott adatok szerint a rák progressziója a COVID-19 kockázatának önálló rizikófaktora....
A tüdőrák és a COVID-19
A tüdőrákban szenvedők esetében számos olyan faktor áll fenn, ami fokozhatja a COVID-19 kockázatát, hangzott el az Amerikai Onkológus Társaság 2020. évi, virtuálisan megtartott kongresszusán....
A telemedicina alkalmazása szignifikánsan csökkenti a rákbetegek szorongását
A koronavírus-járvány az átlagosnál is jobban izolálta a rákbetegeket szeretteiktől és gondozóiktól, akik így még több emocionális támogatásra szorulnak. Ehhez nyújt hatékony segítséget a videokonferenciás kapcsolat – hangzott el az Amerikai Onkológus Társaság 2020. évi, virtuálisan megtartott kongresszusán....
Az egyszeri negatív kolonoszkópia is alacsony kockázatot vetít előre
Egy az Annals of Internal Medicine oldalán megjelent tanulmány szerint a negatív eredményű kolonoszkópiás szűrővizsgálat a colorectalis carcinoma (CRC) incidenciájának és mortalitásának hosszú távú és szignifikáns csökkenésével hozható összefüggésbe, amennyiben a vastagbéltükrözés magas minőségű (high quality, HQ)....
Covid-19-halálozás daganatellenes kezelésben részesülőknél
Bár ezidáig nincs szilárd bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a Covid-19-pandémia alatt a daganatellenes gyógyszerek használata kockázatos lenne, az általános feltételezés, amely szerint a szisztémás kezelésben részesülő betegek nagyobb kockázatnak vannak kitéve, világszerte megváltoztatta a kezelések gyakorlatát. Az Egyesült Királyság regiszterének adatai azonban arra biztatnak, hogy a daganatellenes ...
Best of Chicago adásismétlés: Újdonságok az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság 2020-as kongresszusáról
Tisztelt Doktornő! Tisztelt Doktor Úr!
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Best of Chicago című webkonferenciánkat megismételjük. Az adás során előadóink ismertetik a legfrissebb terápiás eredményeket az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság 2020-as, virtuálisan megtartott kongresszusáról. Dátum: 2020. július 1. (szerda) 17:00 óra...
18F-JK-PSMA-7 PSMA PET/CT prosztatadaganat esetén
Magyarországon egyedül a Pozitron-Diagnosztika Központban elérhető az új típusú nyomjelző anyaggal végzett PET/CT vizsgálat....
Best of Chicago meghívó: Újdonságok az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság 2020-as kongresszusáról
Tisztelt Doktornő! Tisztelt Doktor Úr!
Szeretettel meghívjuk Önt a Best of Chicago című webkonferenciánkra, amely során előadóink ismertetik a legfrissebb terápiás eredményeket az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság 2020-as, virtuálisan megtartott kongresszusáról. Dátum: 2020. június 25. (csütörtök) 16:00 óra...
Új alternatívákkal a füstmentes jövőért
A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már sok minden nem az, aminek korábban gondoltuk. Elérkezett a szemléletváltás ideje, amikor radikálisan megváltozhat az a kép is, amit a dohányzásról eddig alkottunk. A dohányosoknak egyre inkább tenniük kell saját magukért, valamint környezetükért....
Kötelező EESZT adatszolgáltatás 2020. június 1-jétől (x)
A nem közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak 2020. január 1-jéig kellett csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT), hogy 2020. június 1-jétől eleget tudjanak tenni az adatszolgáltatási kötelezettségüknek....