Miért lettem onkológus?

2011-11-09

Visszaadjuk a beteget az életnek

Az onkológusi hivatás legnagyobb szépsége egyértelműen az, amikor meggyógyulnak a rákos betegek. Felemelő élmény visszadni az életnek egy halálra ítélt embert, akiről sok esetben már a környezete is lemondott. A legnehezebb pedig ugyanezen betegek elvesztése, különösen, ha egy beteg már nagyon közeli kapcsolatban áll az orvosával a sokéves kezelés következtében. Számunkra sokszor ugyanolyan tragédiát jelent elveszíteni ezeket az embereket, mint a családjuknak, és nem is könnyű feldolgozni az elvesztésüket, különösen annak fényében, hogy nemritkán fiatal, 40-50 éves betegekről van szó. Ami a szakma gyakorlati oldalát illeti: amikor a daganatos betegek területi eloszlása górcső alá kerül, kiderül, hogy bizonyos helyeken különösen magas a rákos megbetegedések előfordulása. A mi területünkön például lényegesen nagyobb ágyszámmal is tudnánk dolgozni. Ez az egyik nyomasztó tényező: folyamatosan azzal kell szembenéznünk, hogy minden hétfőn és kedden kevés az ágy a kórházban. Másrészt nagyon drága gyógyszerekkel és eszközökkel dolgozunk: olyan magas minőségű műszerekkel, amelyek folyamatos karbantartása roppant költséges, másrészt gyakran meghibásodnak. Ilyenkor állnak a kezelések, amíg meg nem érkeznek az alkatrészek. Sok a felesleges adminisztráció is, ami nehezíti a munkát. És természetesen megemlíthetem még a pénzhiányt is, amire persze mindenki hivatkozik.

dr. Zádori Zoltán

 

Megint onkológus lennék!

Számos esetben óriási plusz terhet ró az orvosra, amikor meg kell győzni a betegeket arról, hogy a betegséget komolyan kell venni. A páciensek másik részével pedig azt kell megértetni, hogy a rák nem feltétlenül jelent automatikusan halált. Ez is roppant nehéz feladat. Magyarországon a betegeknek rosszabbak a gyógyulási esélyeik, mint nyugaton – ennek ellenére nagyon megszerettem az onkológiát, bár mindenképpen nagyobb terhet ró az orvosra, mint néhány más szakterület. A gyógyulások mellett azt emelném ki pozitív élményként, amikor az elhunyt betegek hozzátartozói felhívják az embert és megköszönik az elmúlt évek munkáját. Ha újra kezdhetném, megint onkológus lennék.

dr. Bálint András

 

Ez már nem az én világom

Az onkológusi hivatás szépsége ugyanaz, mint minden orvosi hivatásé: az, hogy tudunk segíteni a betegeken. Ez ugyanakkor nem szülészet, ahol világra jön a baba, és utána mindenki boldog. Mi akkor örülünk, ha sikerül biztosítani a beteg túlélését, vagy amennyiben ez nem lehetséges, emberhez méltó minőségben meghosszabbíthatjuk az életét. A szakma elgépiesedése, elsematizálódása ugyanakkor visszaveti az orvost. Ez már nem az én világom. Ötvenéves szakmai tapasztalattal rendelkezem, és mindig rendkívül fontosnak tartottam, hogy a beteg megbízzon az orvosában. Erre szükség is van, hiszen a betegek éveken át, sőt, néha életük végéig ugyanahhoz az orvoshoz járnak. Magyarországon azonban az utóbbi években a gondozás, mint olyan, igencsak beszűkült. Meglátásom szerint ez az egész onkológiai hálózatban nagyon gyenge pontot jelent. Pedig egy rákos beteget élete végéig követni kellene, még akkor is, ha gyógyultnak tekinthető.

dr. Pécsi Lajos

 

Az életminőségen javítunk

Miután az onkológiai betegségek túlnyomó többsége gyógyíthatatlan, többnyire csak próbálkozunk. Nem állítanám, hogy ez minden esetben lelkesítő feladat, de sajnos a tudomány még mindig ott tart, hogy általában csak az időben felismert, sebészi úton ellátott betegeknek van esélyük a gyógyulásra. Ha ez már nem végrehajtható, egyéb onkológiai eszközöket veszünk igénybe, így például sugárterápiát vagy gyógyszeres kezelést, ami mindenképpen nehezebb helyzetet teremt. Léteznek persze olyan daganattípusok, amik gyógyszeres úton is gyógyíthatók, mint például a heredaganat vagy a limfomák. Én heredaganatokkal is foglalkozom, itt viszonylag nagy a siker aránya, de mindent összevetve nehéz és bizonyos értelemben véve hálátlan feladat a gyógyíthatatlan betegek életét a hátralévő idejükben irányítani. A hivatás szépsége elsősorban abban áll, ha az ember meggyógyít egy beteget, de ahogy említettem, ezt a betegség jellege, az adott daganat típusa alapvetően determinálja. De szerencsére létezik olyan rák, ami gyógyítható, és ez mindenképpen örömteli. A többi beteg esetében pedig az jelent sikert, ha sikerül az életminőségükön javítani, és esetleg emellett meg is hosszabbítani az életüket.

dr. Nagyiványi Krisztián András

 

A gyermekek mosolya

A gyermekonkológia a nagy sikerek és a nagy kudarcok hivatása. A szinte lehetetlen helyzetben meggyógyított gyermek mosolya, családjának szeretete egy életen át kísér bennünket – és persze a saját jóérzésünk is minden ilyen sikeres gyógyulás esetén. A másik oldalról pedig óriási csapásként éljük meg, amikor a legnagyobb harc után elveszítünk egy gyereket. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy mindent megtettünk érte, amit a tudomány mai állása szerint meg lehet tenni – az ember egyenesbe jön a saját tudatával, és akármennyire kezelhető a helyzet józan ésszel, akkor is fájó seb marad utána. Ami a gyakorlati munkát illeti, az egészségügyi rendszer kritikus helyzetben van. A gyerekonkológia a mi felfogásunk szerint csapatmunka, ahol lennie kell gyermek-haemato-onkológus utánpótlásnak, jól képzett nővéreknek, pszichológusnak, kórházpedagógusnak, gyógytornásznak, dietetikusnak. E hálózat mögé pedig sugárterápiás, képalkotó lehetőségeket, laborhátteret kell állítani a legkorszerűbb gyógyszerekkel. Jelenleg sajnos minden ponton nehézségekkel küzdünk. Kevés a jól képzett nővér, a nagyon beteg gyerekekkel való foglalkozás nem olyan vonzó a fiatal gyerekgyógyász-rezidensek számára, ráadásul jellemzően hosszú betegápolásra kell berendezkednünk, a gyerekonkológiai hálózatban pedig eleve kevesen vagyunk, és ebből fakadóan leterheltek is. Az OEP bizonyos rendelkezései szintén nem könnyítik meg a munkánkat, akár a leszabályozott számú vizsgálatokról beszélek, akár a drága gyógyszerekről. A gyerekonkológiában bizonyos felnőttek által szedhető gyógyszereket a gyerekbetegeknél külön engedélyeztetni kell, mert rájuk nézve nem áll rendelkezésre tapasztalat. Ez sziszifuszi, sok erőt, energiát igénylő papírmunkával jár, ráadásul a piacon bizonyos készítményekből hiány mutatkozik. Persze tisztában vagyok vele, hogy az egészségügy helyzete minden szempontból nehéz, és mi is ugyanolyan nehéz helyzetben vagyunk, mint bárki más. Csupán a problémáink speciálisak, sok olyan gondot kell megoldanunk, ami máshol nem jellemző. A gyerekonkológusok hálózata szerencsére nagyon összetartó, ez rengeteget számít.

dr. Bárdi Edit